Irány Sopron!

Irány Sopron!
Hozzászólás HozzászólásTérképpelKISALFOLD.HU
2009.11.14.
Túrák - Irány az Alpokalja! A Soproni-hegység számtalan szép élményt kínál. A most ajánlott túra során a Károly-kilátót, a TV-tornyot és a Taródi várat is útba ejthetjük.

A Hűség városában rögtön a Lövérek felé vesszük az irányt, elhaladunk a szívszanatórium előtt, majd a Lövér Szálló következik. Első erdei úti célunk a soproni jeles muzsikus, Altdörfer Viktor emlékének állított emlékmű; már innen is szép kilátás nyílik a Fertő tóra és a városra.

Aztán következik a Dalos-kő, innen pedig felmegyünk a Károly-kilátóhoz. A körpanorámás kilátótoronyból tiszta időben nyugatra az Alpok havas csúcsai, keletre a Kisalföld párába vesző távlatai látszanak.




Sopron túra - sok-sok fotóval!


A vas-hegyi páholyon át


Utunk innen a Dalos hegyre, a TV-toronyhoz vezet, aztán ismét bemegyünk az erdőbe, ahol a Ciklámen tanösvényt érintve a Vas-hegyen át jutunk el a Gloriette-kilátóhoz, ahol ismét megpihenhetünk.

A Vashegyi páholyból a irányába haladunk, ám tehetünk egy másfél kilométeres kitérőt, hogy megtekintsünk két csodás szépségű kis templomot, a román kori Mária Magdolna- és barokk hegyi templomot.

A hősök temetője mellett jutunk vissza a Taródi várhoz, amelyet tulajdonosa és névadója ötven éve kezdett építeni, s azóta a Soproni-hegység egyik nevezetességévé, kedvelt turistacélpontjává vált. (A csoportos belépő itt pár száz forint.)

A Taródi várpihenő után a Felső-Lövérek lába alján sétálva jutunk el a város kertészetileg legszebben gondozott parkjába, az Erzsébet-kertbe. Sétányait idős fenyők, lombos fák árnyalják, a kertet pedig két szépen fejlett, Kaliforniából származó mamutfenyő uralja.

Praktikus tudnivalók

A nagyobb kaptatókat kerüljük, utunk során két kisebb szintkülönbség vár ránk, a
Károly-magaslat és a Vas-hegyen áthaladó szakaszon.

Túra alatt főképp erdőben járunk; kényelmes ruházatot, cipőt viseljenek. Útközben érdemes több helyütt megpihenni (Károly-kilátó, Taródi vár); utóbbiaknál hűsítőket is lehet vásárolni.


A túra távja: 10 kilométer.

A szintemelkedés: 25-30 méter.

Megközelíthetőség: Győr felől a 85-ös és 86-os főúton.

Bővebb információk: http://www.na-tura.hu/    


Címkék

 

Vélemények, visszajelzések0 visszajelzés

Még nem írtak véleményt!

Írja meg tapasztalatát, véleményét!

Hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
Facebook profilommal szólok hozzá
Név:

Bejelentkezve Facebookon:
név

Kilépek a Facebookból
Mennyire elégedett a cikkel:

Tapasztalata, véleménye: A véleményt saját felelősségére írja! A(z) 54.224.187.45 IP címről szól hozzá.

felhasználói szabályzatot